Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Impresszum

Szegvár.com
Szegvárikép.hu
Szegvár.eu

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy ellátogatott portálomra!

A független weblap célja Szegvár és környéke lakóinak, Szegvárhoz kötődő emberek valósághű tájékoztatása, a közéletben történtek pontos és hiteles ismertetése. 

Különös figyelmet fordítok arra, hogy a hasznos és fontos tájékoztatáson kívül, élményszerű, képes beszámolókat találjanak nagyobb szegvári eseményekről, történésekről az olvasók. 

Építő jellegű ötleteiket, meglátásaikat, akárcsak a jóindulatú kritikákat szívesen vesszem!

Tisztelettel:

Purgel Zoltán
alapító, főszerkesztő

Purgel Zoltán

Purgel Zoltán

Rólam

Nekem Szegvár a világ közepe.

1999-ben, 23 éves koromban határoztam el, hogy honlapot készítek szeretett falumnak, Szegvárnak – megelőzve ezzel nagyobb városokat, megyeszékhelyeket, akiknek ekkortájt – az Internet fénykorában – még nem volt weblapjuk.

A Szegvár Online hírportál 2002-ben indítottam el, s 2007-ig működött. Ez a hat év alatt több tízezer fotóval és közel ezer hírrel bővült a hírportál, s több mint egymillió oldalletöltést regisztráltam. 2019 nyarán indult újra a portál, ma már napi szinten több ezer látogatást regisztrálunk, s weblapunkat a környező településekből – Szentes, Mindszent, stb. – , sőt külföldről is sokan olvassák.

Független újságíróként legfontosabb célom hitelesen és magas minőségben megörökíteni a szegvári történéseket, eseményeket. Habár a politikát kerülöm, de minden erőmmel küzdök a korrupció, a politikai nyomásgyakorlás, a hiteltelen „percemberkék”, a „kamu keresztények”, „a parizerrel pózolgató” politikusok, az uszító „fészbúk-huszárok” és az emberi butaság ellen.

Úgy vélem, hogy a sajtószabadság a demokrácia és az igazság alappillére. Pulitzer József tömör és lényegre törő két idézete, „A hír szent, a vélemény szabad!” és a „A sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálat!” számomra különös értelmet nyernek, és jelentésük, üzenetük, napjainkban is teljesen időtálló.

Tagja vagyok a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Az 1995-ben alapított Megapress vállalkozásom mellett két civil szervezetnek – a Magyar Lupus Egyesületnek és a Szegvárért Egyesületnek – is én vagyok a vezető tisztségviselője. Szociális beállítottságú ember vagyok, érdekelnek a világ történései, 1999 óta folyamatosan vállalok önkéntes feladatokat. Célom, hogy önzetlenül segítsem az autoimmun betegséggel élő embertársaimat, valamint az, hogy tegyek szeretett falumért, Szegvárért.

Hobbim a természetfotózás. Gyermekkorom óta fotózom, elsősorban dokumentarista és természetfotókat szeretek készíteni. Hazai- és külföldi fotópályázatokon többször nyertem díjat, a National Geographic nemzetközi fotópályázatán pedig az egyik „tiszavirágos” természetfotómat beválasztotta a zsűri „A legjobb száz magyar természetfotója” közé. 2022-ben megjelent a „Szegvári képek – 100 szegvári fotó” című könyvem.

Purgel Zoltán

Még többet rólam a Délmagyarország napilapban megjelent írásból tudhat meg. A cikket Tábor Szilvia írta.


Adatok, címek, elérhetőségek

  • Alapítás dátuma: 1999. június 7.
  • Alapította és kiadja: Purgel Zoltán
  • Főszerkesztő: Purgel Zoltán
  • Cím: 6635 Szegvár, Kórógy u. 69.
  • E-mail: info@szegvaronline.hu
  • Telefon / fax: 06 63 364 400
  • Mobil: 06 30 349 1100
  • Adatkezelési tájékoztató
  • A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál bejegyezve, nyilvántartási szám: CE/30371-1/2020.
  • A szegvaronline.hu domain cím tulajdonosa: Purgel Zoltán (mint magánszemély), 6635 Szegvár, Kórógy u. 69.
  • Tárhely és webhosting szolgáltató: Sybell Informatika Kft. 1158 Budapest, Késmárk u. 7./b. II. em. 206.
  • A szerver fizikai címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22.

A Szegvár Online hírportál tulajdonosa és üzemeltetője nem vállal felelősséget az olvasói kommentár és egyéb szolgáltatás oldalain az olvasók/látogatók által elhelyezett üzenetekért és csatolt állományokért (kép, hang, videó illetve bármilyen más média). A felelősség az üzenetet és a csatolást elhelyező személyt, jogi személlyel nem rendelkező társaságot illetve jogi személyt terheli. 

A médiaigazgatásra vonatkozó eljárásra hatáskörrel vonatkozó felügyeleti szerv a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (1015 Budapest, Ostrom u. 23-25., levelezési cím: 1525 Budapest Pf. 75., Telefon: 06 1 457 7100, e-mail: info@nmhh.hu)


Közösségi oldalak


Szerzői jog

A honlapon található összes tartalom (szöveg, fotó, grafika, audió, videó, program, stb…) a kiadó szellemi tulajdonát képezi és előzetes írásbeli engedély nélkül sem online, sem nyomtatott formában nem használható fel. 
A weboldal egyes részeit Ön kizárólag saját felhasználás céljából a merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, ám ebben az esetben sem válik jogosulttá a weblap így többszörözött részének a tovább használatára, terjesztésére, fénymásolására, átvételére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, a tartalom kereskedelmi forgalomba történő hozatalára. 
szegvaronline.hu domain név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása – a hivatkozás kivételével – kizárólag a kiadó előzetes és kifejezett írásos hozzájárulásával lehetséges. 
A fentiektől eltérni csak írásbeli szerződés alapján lehet.
Ezen feltételek megsértése esetén – személyre való tekintet nélkül – a kiadó a jogsértés miatt büntetőeljárást kezdeményez, valamint polgári peres eljárásban kártérítési igényt követel!


Adatkezelési tájékoztató


Hirdesse vállalkozását a Szegvár Online-on!

A Szegvár Online helyi portál 2002-ben indult, 2008-ban értük el az egymilliós látogatottságot, amely hatalmas mérföldkő volt a Szegvár Online „életében”. Napjainkban hírportálunk látogatottsága havonta 55.000 – 71.000 oldalletöltés, azaz az egymilliós „álomcélt” már másfél évente teljesítjük.

Hírportálunk rendszeresen jelentet meg hirdetést a Google Adsense rendszerből – ez is egy elismerés számunkra, hogy oldalunk pozitív minősítéssel átesett a Google hirdetési rendszerének szigorú feltételein.

2020 decemberétől szeretnénk felajánlani vállalkozásoknak banner hirdetési lehetőséget weboldalunkon, havi fix díjakért.

A szegvári vállalkozásoknak 50% kedvezményt ajánlunk fel. Negyedéves megrendelés esetén 15%, féléves megrendelés esetén 30%, egy éves megrendelés esetén pedig 50% kedvezményt adunk hirdetőinknek.

Hirdetés típusaHirdetés ára
nem helyi vállalkozásoknak
Hirdetés ára
szegvári vállalkozásoknak
(50% kedvezmény)
Banner hirdetés 1 hónap19.800 Ft / hó9.900 Ft / hó
Banner hirdetés 3 hónap
(15% kedvezmény)
16.830 Ft / hó
(Összesen: 50.490 Ft)
8.415 Ft / hó
(Összesen: 25.245 Ft)
Banner hirdetés 6 hónap
(30% kedvezmény)
13.860 Ft / hó
(Összesen: 83.160 Ft)
6.930 Ft / hó
(Összesen: 41.580 Ft)
Banner hirdetés 12 hónap
(50% kedvezmény)
9.900 Ft / hó
(Összesen: 118.800 Ft)
4.950 Ft / hó
(Összesen: 59.400 Ft)
PR cikk39.600 Ft / alkalom19.800 Ft / alkalom
Hirdetési díjak a Szegvár Online-on

Hirdessen Ön is a legnézettebb szegvári platformon, a Szegvár Online-on.

Keresse Purgel Zoltán a 06 30 3491100 számon, vagy írjon e-mailt a zoltan@purgel.hu címre.


A kezdetektől…

Szegvár 1999. nyara óta van jelen a világhálón. Az eltelt idő alatt sokszor újult, váltott arculaton a szegvári „hómpédzs”. 
Írásunkban szeretnénk összefoglalni honlapunk gyermekkorának eseményeit.

1999. június 7. – A születésnap: Szegvár megjelenik az Interneten

Szegvár első honlapja 1999. június 7-én jelent meg az akkori Telnet Rt. szerverén. Az Internet szolgáltató csak úgy biztosította ingyenesen a tárhelyet, ha (külön ablakban megnyíló) reklámokat helyezhet el. A honlap címe: http://www.extra.hu/szegvar/ volt.
Szegvár olyan nagyvárosokat előzött meg az interneten való megjelenéssel, mint például Szeged, Debrecen, Sopron, Zalaegerszeg, Szombathely, stb…
Az oldalt egy szegvári diák (talán Purgel Zoltán) készítette. 
Mivel ebben az évben volt kialakulóban az Internet hazánkban, így a látogatottság igen kevés volt, csupán 5-10 fő nézett szét a weblapon havonta.

Az üdvözlő oldal, amely már hirdette a faluheteket (1999) is.
Az idősebbek még talán emlékeznek rá…
A Szegvárt bemutató szöveget Kovács Lajos írta
A kezdetekben a honlapon csak pár darab fotó volt, melyeket 
Dr. Lehoczky János, Kovács Lajos és Lucz Ferenc készített.

2001. április 29. – Költözik a honlap

Közel két év után Szegvár honlapja elköltözött a http://www.megareklam.hu/szegvar/ címre.
Végre nem jelentek meg hirdetések az oldal megnyitásával egyidejűleg. Az elköltözés mellett új, áttekinthetőbb, szebb menürendszert kapott az oldal. Az oldalon megjelenő fotók száma is lényegesen növekedett.

Az üdvözlő képernyőn Szegvár új címere
Ezen a honlapon már megjelent Csongrád megye és Szegvár térképe is
Az oldalon volt szegvári telefonkönyv, mely később személyiségi
jogok miatt megszűnt.

2002. július 11. – Havi frissítések

A szegvári Polgármesteri Hivatal (Szenczi Sándorné polgármester és Végh Ibolya jegyző kezdeményezésére) felismerte az Interneten való megjelenés fontosságát, s elkezdte anyagilag támogatni a honlap megjelenését. Az Önkormányzat nevére bejegyzésre került a http://www.szegvar.hu/ domain név.
Ettől az időponttól kezdve havi frissítéssel szegvári hírek is olvashatók a honlapon, valamint elindult a hírlevélküldő szolgáltatás is.

A bejelentkező oldalon a Castellum Étterem és Panzió hirdetése
és honlapjának címe is olvasható
A településünket bemutató írások mellett fontos helyi információk
is megjelentek, valamint elindult Szegvár vendégkönyve is

2002. augusztus 4.Új arculat, több animáció

Ettől az időponttól kezdett a látogatások száma növekedni. Egyre többen érkeztek pozitív visszajelzések, gratulációk – külföldről is.

A fejlécen szegvári fotók animációja volt látható
A bal oldali menü könnyen áttekinthetővé vált

2002. október 7. – Önkormányzati választások

A honlapon – pár fő kivételével – megjelentek az önkormányzati választásokon induló képviselő- és polgármester jelöltek bemutatkozásai. A választási eredményeket közlő hírlevelet nagyon sokat kérték, a legtöbben innen tájékozódtak az eredményekről.
Október 20-án (a választások éjszakáján) 21 órakor már megjelent a legtöbb szavazatott kapott polgármester-jelölt neve.
A „bejutott” képviselők nevét másnap reggel elsőkként olvashatták a hírlevelet kérő olvasók.

A 2002-es önkormányzati választások idején…
Külön ablakban megnyíló reklám: 
„Állítsa be Szegvár honlapját kezdőlapjának!”

2003. március 1. – Áttérés menüs rendszerre

A 2003. év elején már annyi információ jelent meg a honlapon, hogy muszáj volt egy másik – áttekinthetőbb – menürendszer kiépítése. Az új arculat sikeres volt, közel két évig ez működött.

2005. január 1. – Kettéválik a szegvári honlap

A szegvári honlap (majdnem) 6 éves korára olyan sok információt tartalmazott, hogy időszerű volt kettéválasztani az oldalakat. Több ezer fotó, lexikonnyi írást tartalmazott a weblap.
Megszületett a Szegvár OnLine hírportál, amelyen szegvári hírek, történések jelennek meg. A Szegvárt bemutató honlap maradt a régi (http://www.szegvar.hu/) címen.

2005. január: indul a Szegvár Online
A szegvári honlap is hasonló arculatban, négy nyelven

2005. január 1. – Boldog új évet kívánunk!

2005. július 3. – Túl az ötvenötezren!

2005. július 3. – Elkészült az új szegvári honlap

2005. augusztus 16. Webkamerát üzemelünk be

2005. augusztus 16-tól egy új, modern Internet-kamerát szereltünk fel a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet épületére. A kamera éjjel-nappal 10 másodpercenként képet küld szerverünkre. 
Szegváron 2005. január 2. óta van működő webkamera. 
Sajnos a régebbi kameránk nem volt alkalmas erre a feladatra, június közepén „felmondta a szolgálatot”. Bár a téli fagyokat átvészelte, de a júniusi esőzéseket már nem bírta ki. Ráadásul egy pókcsalád is az otthonát találta meg a készülékben. 
Az új kameránk a kor követelményeinek megfelel, jó minőségű képet készít, s ha Szegváron az Internet sávszélessége a jelenlegi többszörösére fog emelkedni, akár folyamatos videóképet is tudunk vele készíteni.
A kamerát a Polgármesteri Hivatal anyagi segítségével vásároltuk. Sok ember segített a beüzemelésében. Technikai segítséget, tanácsot kaptam a makói Teleline 95 Kft-től, a felszerelésben Szécsényi András segített, a beállítási, hálózatszerelési munkákban a Takarékszövetkezet munkatársai, Kis János és Hevesi Zoltán segítettek.

2006. augusztus 17. – Túl vagyunk a negyedmillión!

2007. január 7. – A Szegvár Online 2006. évi leltára

2007. augusztus 5. – 8 éves a szegvári honlap

2007. november 16. – Felmondás

2008. január 1. – Megszűnik a Szegvár Online

2019. augusztus 22. – Újraindul a Szegvár Online

2020. november 26. – Legyél a Szegvár Online szerkesztője

2020. december 7. – Hirdesse vállalkozását a Szegvár Online-on

Vendégkönyv archívum

A régi szegvári honlap (2002) vendékönyvének bejegyzései.

Gluszczakné Szűcs Ilona
ilona@anoli.hu
2005. február 11.
11:50
Az egyik legrégebbi bejegyzés,
úgy két és fél évvel ez előttről tőlem származik.
Örülök, hogy még mindig van és egyre újabb meglepetésekkel
szolgál a honlap(ok), mert már kettő is van.
Csak így tovább!
Gluszczakné Szűcs Ilona
Balázs
rb2004@freemail.hu
2005. január 13.
16:53
Szeretném megkérdezni, hogy mikor lesz kész az iskola honlapja.
Az oldal nagyon jó, kevés településnek van ilyen jó!
Csak valami jobb kamerát kéne beszerezni:)
Persze nagyon örülök hogy van ilyen is,
de ha majd lesz rá lehetőség szerezetek már be.
Király József
jozsef.kiraly@mailbox.hu
2004. december 27.
14:39
Kedves Zoli!
Munkám révén jelentősen kötődöm Szegvárhoz,
nagyon aranyos-rendes emberek.
A honlap megalkotásához gratulálok, nagyon nívós-mutatós!
A további sikeres munkát kívánva:
Tisztelettel:
Király József biztosítási tanácsadó
www.generali.hu/ta/kiralyjozsef
Vonyós
hgergo@invitel.hu
2004. december 8.
19:46
Életem legszebb nyarait itt töltöttem a Kurcán.
Gyönyörű szép kis község ez, és az emberek nagyon kedvesek.
Úgy érzem hogy a nyáron elmegyek újra és felelevenítem a régi horgászataim ha még megvannak a kedvenc helyeim.
Az oldal nagyon tetszik, főleg a Horgászparadicsomos része, csak több kép kellene rá. Remélem a Bor Virár kocsma megvan még a Kurca partján.
Katona Kiss Mária
karaly@lamer.hu
2004. december 4.
18:34
Nagyon örülök, hogy rátaláltam honlapjukra.
Ezek a kedves képek életem legszebb időszakát juttatják eszembe.
Gyermekkorom – most volt nem régen az 50-es években –
legszebb nyarait töltöttem az Önök községében.
Apai ágon az összes rokonom ott született.
A tanév befejeztével azonnal utaztam Szegvárra
és unokatestvéreimmel, mezítláb “pesti kislányként” jártam
a mezőket, szedtük a gyümölcsöt a “kontrába”, fürödtünk
a Kórógyba (akkor még vígan lehetett fürödni benne).
Szegváron éltem át a soha el nem feledhető első szerelmet is.
Akkoriban még nem gondoltam arra, hogy egyszer
a “technika ördögén” keresztül fogok emlékezni
a Szegváron eltöltött boldog nyarakra.
Üdvözlök mindenkit, aki elolvassa az üzenetemet!
Dr Kirschner Ágnes
babjak@profinter.hu
2004. november 30.
18:33
Véletlen találtam rá a honlapra és azóta gyakran visszatérek.
Munka után fáradtan mindig gyönyörűség egy kicsit hazalátogatni,
hiszen Szegváron születtem és gyermekéveimet is ott töltöttem.
Szeretem nézegetni a gyönyörű fotókat és különösen örülnék
annak, ha minél több régi fényképet találnék a faluról.
Gratulálok a színvonalas munkájukhoz!
Rónai Aross Zoltán
aross@bm.gov.hu
2004. november 16.
12:02
Tisztelt Szerkesztő Urak !
Szívből gratulálok igényesen szerkesztett honlapjukhoz!
Gazdag, lényegretörő és ahogy én meg tudom ítélni, naprakész.
Azt viszont javasolnám, hogy a videofilmet vagy forgassák le újra
jobb minőségben, vagy inkább vegyék le a honlapról.
További sok sikert és sok-sok jó ötletet kívánok, annak ellenére,
hogy csak “áttételes” kötődésem van Szegvárhoz,
viszont még soha nem jártam ott, de ez már nem sokáig lesz így.
Marton Lajos
suesza@rogers.com
2004. október 27.
1:19
Kedves Purgel Zoltán Úr!
Nagy örömmel köszönöm meg Önnek és kedves Édesapjának is,
hogy Dr. Purgel József, volt osztály társam címét felkutatta
és eljuttatta címemre.
Azóta már felvettem vele a kapcsolatot és nem kell mondanom
mennyire megörültünk egymásnak.
Az 50 éves érettségi találkozónkra, ha sikerül a még élőket
“összeszedni”, szeretettel meghívjuk Önt erre
a nem mindennapi alkalomra.
Jó egészséget kívánok Önnek és kedves Családjának,
buzdítva a további önzetlenségre, amellyel Szegvár és környéke
közösségének életét örökíti meg a jelen s az utókor számára.
Tisztelettel: Marton Lajos
Fekete László
fekusz1@enternet.hu
2004. október 25.
9:49
Gyerekkorom legszebb nyarait itt töltöttem a Kontrában.
Több mint harminc éve nem jártam Szegváron,
de nem is oly sokára újra felkeresem.
A honlapot szupernek találom, egyedül a videó hagy
némi kívánnivalót maga után.
Nagyon sok jó eredeti ötlet található itt.
Arra még emlékszem, hogy a Nagypapa (Szarvas János)
a “szódás fia” állandó jelzővel volt ellátva.
A levelekért a postára mindig Bacsa v. Bacsó Jusztinától vettem át.
Ismeri-e valaki?
Köszi! Fekete László
Petrovics Zsolt
djpezso@freemail.hu
2004. október 21.
19:05
Szerintem tök királyul néz ki Szegvár.
Szoktam járni át a Mega Diszkóba ami tök ász lett.
Szentesen ahol lakok semmi pörgés. Szentes az lerobbant hely.
Minden diszkóba tagságit kérnek, de az emberek arcát nézik meg
és ha nem szimpatikus, akkor elküldik a halál…
Ozsvárt Lajos
hirosbroker@hirosbroker.hu
2004. október 10.
13:20
Kedves Zoli!
Ugyan 1995-ben elkerültünk családommal Szegvárról,
de a honlapon keresztül azt hiszem napi kapcsolatban
tudtunk maradni a faluval.
Gratulálok a rendkívül nívós honlap működtetéséhez!
Üdvözlettel: Ozsvárt Lajos
Purgel Zoltán
pzoltan@szegvar.hu
2004. szeptember 27.
19:13
Tisztelt Marton Lajos Úr!
Megörültünk bejegyzésének!
Bár családunkban több Purgel József név is van
(édesapám, néhai nagyapám), mégsem Róluk van szó.
Édesapám “kinyomozta”, hogy nagy valószínűséggel Önnek
Dr. Purgel József lehetett az osztálytársa.
Ő most Baks Község jegyzője, s Mindszenten él.
Felhívtuk telefonon, s Ő is megerősítette, hogy ismeri Önt,
s hogy barátok voltak.
Nekik nincs Internet elérésük, ezért megkért,
hogy küldjem el Önnek címüket:
H-6630 Mindszent, Csokonai u. 20/a Csongrád megye, Hungary
Telefonszáma: +36 62 225 220
Örülne, ha – 50 év után – újra felvennék a kapcsolatot!
Üdvözlettel: Purgel Zoltán
Marton Lajos
suesza@rogers.com
2004. szeptember 27.
3:38
Kedves Szögváriak!
Megdobbant a szívem, mikor véletlenül rátaláltam e honlapra.
Már csak azért is, mert szentesi révén, s volt osztálytársammal
Purgel Józseffel egyszer az 1955-ös évben
átrándultunk a “döcögő motorossal” Szögvárra.
Akkor még így beszéltek Szegvárott.
Különben megköszönném, ha valahogy a volt osztálytársammal
újra felvehetném a kapcsolatot, akivel a Szentesi Mezőgazdasági
Technikumban végeztünk, 1956-ban.
Purgel Zoltán, (őreá figyeltem föl, mint ismerős névre)
Szegvár környéki képei “isteniek”.
Jelenleg Kanadában élek 46 éve, s majdnem mint “elszármazott”
kötődöm ahhoz az útnak indító drága tájhoz, hazához.
Üdvözlettel: Marton Lajos
Szabó Zoltánné
simme45@freemail.hu
2004. szeptember 17.
5:13
Kedves Szerkesztők!
Nagyon szépek a falunapokról készült képek.
Kérnénk egy kis helyesbítést:
ha lehet a képaláírásokkal kapcsolatban, Szabó Zoltánék felgyőiek.
Az újságot nem Szabó Zoltán, hanem Kódor István tartja
(Kádviper Brigád).
Köszönjük a szívéjes vendéglátást!
Üdvözlettel: Szabó Zoltán és felesége és Kódor István Felgyőről
Lukács Istvánné
emice@mailbox.hu
2004. augusztus 31.
21:46
Kedves Zoli!
Szegvár honlapján a falunapról készített képeid lenyűgözők.
Egyszerűen nem találok szavakat rá.
Profi módon elkapod és megörökíted a legjobb pillanatokat.
Minden kép precízen, sorrendbe rakva, időben egymást
követve készült el.
Gratulálok neked, további jó munkát és sikereket kívánok.
A fotópályázaton nyert díjadhoz szívből gratulálok!
Domonkos Attila
doma@enternet.hu
2004. augusztus 13.
12:30
A településhez méltó, információkkal bőségesen ellátott
honlapot találtam.
Csak így tovább…!
Domonkos Attila
Rácz Attila
csepee@mailbox.hu
2004. június 21.
23:52
Gratulálok!
Jó látni, hogy ilyen igényes formában juthatok hozzá
bármilyen információhoz.
Üdv. Skopjeből!
Csurka Zoltánné
csurkane@freemail.hu
2004. június 17.
11:17
Kedves Látogató!
Figyelmükbe ajánlom ezt az igényes honlapot, melyen ha
barangolnak, megismerhetik Szegvár múltját és jelenét.
Mindig friss információt találhatunk az itt élő emberek munkájáról,
kulturális életéről.
Akinek mindezt köszönhetjük, a honlap éltetője: Purgel Zoltán.
További sok sikert és jó egészséget kívánok.
P. László
vidril@freemail.hu
2004. június 2.
20:40
Nagyon jó a honlap! Hajrá Szegvár!
Hódmezővásárhelyről üdv.
Veszterjunior
mind114s@axelero.hu
2004. május 26.
15:23
Gratulálok a honlap igényes megjelenéséhez!
Csak 1 megjegyzésem lenne hogy a képek lehetnének
kicsit jobb minőségűek. 🙂
Muzsik Erzsébet
muzsik_erzsike@freemail.hu
2004. május 15.
20:13
Szia Zoli!
Jó ez az oldal!
Főleg a képeslapküldés tetszik!
Lukács Istvánné
emice@mailbox.hu
2004. április 20.
22:20
Kedves Zoli!
Nagyon örülök a szép képeknek, amelyeket feltüntetsz a honlapon.
Élethűen ábrázolod a szegvári eseményeket.
Azt hiszem a szegvári kötődésű embereknek igazán nagy
élményt nyújtanak a fényképeid.
Várunk továbbra is a rendezvényeinkre!
További jó munkát kívánok neked!
Lukács Istvánné – Önkormányzati Képviselő
Szilágyi József
linkajko@yahoo.com
2004. január 17.
22:26
Gratulálok Szegvár honlapjához, jó és szép munkát végeztél…
Lassan 10 éve, hogy ott jártam utoljára, de nagyon sok
megmaradt bennem ebből a kis településből.
Minden magyar település melegséget és kellemes
emberi érzést sugároz.
Ha tehetem, visszatérek egy villámlátogatásra.
József (Chicago)
Simon Melinda
registerednurse123@yahoo.com
2003. december 10.
16:57
Gratulálok!
Bár tudnák most Szegváron lenni…
Gémes Magdolna
magdi2@netposta.net
2003. december 9.
16:21
Tök jó ez az oldal. Tetszik!
A karácsonyfa-díszítgető a legtutibb.
Csinálj még sok ilyen jó oldalt!
Üdv.: Magdi
Pálur Endre
plr@freemail.hu
2003. november 14.
12:06
Gratulálok a honlaphoz!
Lukács Istvánné Horváth Emília
emice@mailbox.hu
2003. november 5.
20:20
Kedves Zoli!
Nagyon boldog vagyok, hogy elkészült Szegvár gyönyörű honlapja.
Örülök annak, hogy a Szegvári Napló hírei is felkerülnek a NET-re.
Ízléses, szép kivitelben, élethű képanyaggal mutatod
be a szegvári eseményeket.
Kívánok neked a továbbiakban is erőt, egészséget
és szép sikereket.
Lukács Istvánné – Horváth Emília tanítónő
Szeli László
lacus21@freemail.hu
2003. október 13.
15:18
Gratulálok a honlaphoz!
Szép tartalom, csak igy tovább.
Üdv. Laci
Purgel Zoltán
pzoltan@szegvar.hu
2003. október 1.
08:12
Kedves Imre!
E-maileket nem közlök a honlapon,
de Te biztosan az űrlapon keresztül történő vendégkönyvbe
írásra gondolsz…
A beérkező üzenetek között nem szelektálok, kivéve a politikai
témájú vagy a közízlést sértő szóhasználato(ka)t tartalmazó
bejegyzéseket.
Ezeket eltávolítom a vendégkönyvből, szerintem ezeknek
a bejegyzéseknek itt nincs helye.
Minden negatív és pozitív észrevételnek, kritikának nagyon örülök,
hiszen csak ezekből tudhatom meg, hogy mi a Látogatók
véleménye Szegvár honlapjáról.
Kedves Olvasók!
Továbbra is várom véleményüket!
Tisztelettel: Purgel Zoltán szerkesztő
Csurgó Imre
csurgoi@freemail.hu
2003. szeptember 30.
18:22
Csak a dicsérő email kerül fel Szegvár honlapjára?
Ternai Annamária
tmarcsy@frreemail.hu
2003. szeptember 11.
12:14
A honlap nagy segítségemre volt,
mert kis szakdolgozatom a falusi turizmusról szólt,
és itt találtam anyagot róla.
Jó hogy Szegvárnak is van honlapja. 🙂
Lakos2003. szeptember 9.
19:29
Nagyon tetszett a honlap.
A képeket nézegetve szinte úgy éreztem jelen vagyok egy-egy falusi ünnepségen…

Tisztelt feladó!
Kérem, küldje el e-mail címét,
mert csak úgy tudok a feltett kérdésére válaszolni.
Tisztelettel: Purgel Zoltán szerkesztő
pzoltan
@szegvar.hu
Németh Éva
ewelyn@externet.hu
2003. augusztus 14.
7:57
Üdvözletem Szegvár lakóinak!
A honlap eléggé megnyerő, tavaly néztem meg először, egy
faluhoz képest elég sok info van rajta.
Amit hiányolok, hogy talán lehetne több kép a rendezvényekről,
az ott élő emberekről, tevékenységükről.
Legyenek büszkék a padon ülő mamikákra, a pipázó Pistabára,
a gyümölcsöt hozó fákra az udvarokban, szóval mindenre ami
eszükbe jut amikor a falujukra gondolnak.
Legközelebb ha erre járok remélem több életből
“kilopott” képet láthatok a honlapon.
Köszönöm a vendéglátást még így virtuálisan is .
Az augusztus 20-i rendezvényekhez sok sikert,
és érezzék jól magukat és egymást!
Viszlát!
Németh Éva
Lendvai Géza
lendvapod@freemail.hu
2003. augusztus 1.
6:12
Szép és megnyerő honlapjuk, csak így tovább!
Charles
charlesmoholi@yahoo.ca
2003. június 27.
20:32
Szép és tartalmas a honlap!
Gratulálok a készítőknek az esztétikus és igényes megvalósításhoz!
Bihari Sándorné
boory@freemail.hu
2003. június 22.
18:12
Nagyon tetszik, örülök hogy Szegváron ilyen tehetséges emberek
adják tudtul a világnak falunk értékeit!
Pájer Ildikó
pajerpanka@freemail.hu
2003. június 19.
15:08
Kedves Szerkesztő!
Kedves Mindenki aki tett azért, amit és amiről a honlapon
láthatunk, olvashatunk!
Szeretettel gratulálok és nem fenyegetésnek szánom,
de hamarosan találkozunk Szegváron!
Üdvözlettel:
a Csigaház népe nevében Pájer Ildikó
Horváth Ferenc
geotisza@freemail.hu
2003. május 8.
16:58
Klassz ez a honlap.
Főleg a történelmi ismertető és a sok fénykép.
Minden jót!
Purgel Zoltán
pzoltan@szegvar.hu
2003. április 22.
21:54
Kedves fzoy!
Sajnálom, hogy a mindszenti honlap (is) így sikerült.
Ugyanez a probléma Szentesen is.
Ott ráadásul készültek szép helyi honlapok, a helyi Önkormányzat
mégis a drágább és gyengébb szintű honlapot választotta.
Nem akarom minősíteni a mindszenti honlapot, de az országos
hírek helyett szerintem helyi híreket kellene megjelentetni.
Majdnem leestem a székemről, amikor megláttam
a honlapon feltüntetett térképet.
Aki ezt szkennelte, szerintem a reggelijét is ezen fogyasztotta el,
s utána vágta bele a szkennerbe, s íme ez lett a végeredmény.
A szerzői jogokról ne is beszéljünk.
Biztosan nem örülne a térkép készítője, ha látná,
hogy az Ő beleegyezése nélkül használták fel a kiadványt.
Én küldtem tavaly a mindszenti Polgármesteri Hivatalnak levelet,
amiben felajánlottam, hogy elkészítem Mindszent város honlapját
színvonalasan, több száz helyi fényképpel illusztrálva.
Összeget itt nem lenne etikus említenem, de elárulom,
hogy a jelenlegi honlap elkészítési díjának töredékéért (!)
elkészítettem volna az oldalt.
Purgel Zoltán
fzoy
fzoy@vnet.hu
2003. április 20.
22:58
Szép és elég érdekes a honlapjuk.
Bár a mienk ilyen lenne (mindszenti vagyok).
Deák Gáborné
deakgne@demasz.hu
2003. április 19.
23:45
A férjem Szegváron született, így örömmel vettem,
hogy ilyen értékes információkat találtam szülőhelyéről.
Sajnos a családjáról semmit nem tudunk.
Ha valaki esetleg a segítségemre tud lenni,
kérem írjon a fenti címre.
Köszönettel: Deák Gáborné
Benyuska László
olsenb@hdsnet.hu
2003. március 23.
17:14
Szeretnék gratulálni a weblap készítőinek.
Mai délutánomat azzal töltöttem, hogy mindent elolvastam
és megnéztem amit itt találtam, hiszen Szegvár
– édesanyám szegvári születésű –
a 60-as évek elején rendszeres nyári tartózkodási helyem volt.
Mint – akkor már pesti gyereknek – a mezítlábas rövid nadrágos
szabadság maradandó emlék maradt a mai napig is.
Míg a weblapon kalandoztam felelevenedett bennem az
amikor megérkezve a vasútállomásra (már annak is különleges
varázsa volt) a kendergyár jellegzetes “illata”,
mely aztán egész hosszan elkísérte az embert.
Kb. 2 kilométeres gyaloglás után érkeztünk meg az Iskola utcába,
a búbos kemencés, földes padozatú, kis ablakos házba.
Ide hordtam én az éjjel-nappal folyó kútról kantában az artézi vizet,
mely a legmelegebb napon is jég hideg volt, vagy a Kórógyban való
fürdésekre emlékszem, ami már akkor is tilos volt.
Jártam vásárolni az olajjal felkent hajópadlós boltba,
melynek szintén jellegzetes levegője volt.
A kocsmát akkor még kihagytam, de azt láttam a kerékpárok
mennyiségéből, hogy az esti beszélgetések
nagy műintézménye lehetett.
Vittem lisztet egyik nap a pékhez, ahonnan másnap hozatták el
velem a kész kenyeret.
Ha jól emlékszem ezt hívták csere kenyérnek.
Összességében számomra gyönyörű nyarak voltak.
(Ha hosszan és feleslegesen írtam, kéretik átugrani.)
Kívánom Szegvárnak, hogy a weblapra ezután felkerülő képek
és írások még nagyobb fejlődésről, jobb létről számoljanak be
és minden szegvárinak kívánom, hogy találja meg boldogulását,
jó létét azon a gyönyörű területen.
Purgel Zsuzsa
genyus@freemail.hu
2003. február 25.
13:38
Nagyon tetszik a honlap!
Jó volt látni 200 km távolságból lakhelyem.
Balog Zoltán
zotyasa98@freemail.hu
2003. január 13.
14:57
3 éve már, hogy rendszeres látogatója vagyok a falunak
barátnőm révén.
Lassan már szegvárinak tartom magam,
nagyon szeretek a környékben barangolni,
kérem őrizzék meg nekünk ilyennek ezt a gyönyörű települést!
Fehér Péter
p2345@freemail.hu
2002. december 6.
1:30
Gratulálok a honlap készítőinek, csak így tovább!
Jó volt olvasni a faluról és látni a régi képeket,
ahol gyermekkorom nyarait töltöttem, a Nagyszülőknél.
Csepregi Balázs
bcsepregi@netscape.net
2002. december 4.
1:15
Én is gratulálok, tényleg jól szerkesztett a honlap.
Sok az ismerős név, jó volt egy kicsit nosztalgiázni.
Üdvözlet,
Janos G. Karpati
karpati4@aol.com
2002. november 11.
12:11
Hallo Szegvár!
Nagyon kellemes emlékek fűznek Szegvárhoz, hiszen a 60-as
években nagyon sokat játszottunk itt a szentesi
KAMELEON együttessel. (Talán még emlékszik rá valaki).
A honlap nagyon jó!
Cyrano a KAMELEON basszistája
München
Beke László
DrRock@comcast.net
2002. november 10.
01:38
Kedves Zoltán, igazán jó a page, nagyon sok fiatalkori emléket
őrzök Szegvárról és ismét nagy örömmel látogattam ide.
Így ismeretlenül is, további jó munkát kívánok az igényes laphoz.
:o)
Szabó Regina
gin@vpk.bme.hu
2002. szeptember 18.
19:17
Víztáj védelem szakdolgozatomhoz mi mást választhattam
volna, mint szülőfalumat, a “vizek falvát”.
Nagy meglepetés volt számomra, hogy egy ilyen színvonalas
és igényes oldalt találtam Szegvárról azon a Gyaloglón,
ahol oly sok barátom, és ismerősöm dolgozik.
Kívánok további sok sikert a homepage fejlesztéséhez!
Szabó Regina
Szkeptikus
szkeptikus@freemail.hu
2002. szeptember 18.
12:27
A honlap, mint olyan szépen kivitelezett.
Örömmel tölt el, hogy immár ezredjére olvashatom el Szegvár
igen “érdekes” történetét.
Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen álmos faluról ennyit lehet írni.
Talán túl sokat is.
Erről ennyit!!!
Schweiszgut Szilvia
milenko@axelero.hu
2002. szeptember 6.
17:33
Kedves Kosztolányi Sándorné!
Hálás vagyok Önnek, hogy megkeresésemre válaszolt.
Számomra nagyon sokat jelent, hogy ismét hallhatok
egy régi-régi barátról.
Üdvözlettel és hálás köszönettel:
Schweiszgut Szilvia
Mc. Hawer & Tekknő
mchawer@hawer.hu
2002. augusztus 29.
23:58
Köszönjük a megtiszteltetést, hogy felléphettünk a falunapon!
Üdvözlet a község összes lakójának!
MC. HAWER & TEKKNŐ
Kosztolányi Sándorné
szkonyvtar@vnet.hu
2002. augusztus 26.
08:35
Kedves Schweiszgut Szilvia!
Megkerestem Kosztolányi Tibort.
Szép emlékeket idézett fel benne az Ön nevének említése.
1 hónap múlva várják élettársával kisbabájukat.
Címe: 6635 Szegvár, Kinizsi u. 44.
Szeretné, ha levélben vagy személyesen is találkoznának.
Üdvözlettel:
Kosztolányi Sándorné könyvtáros
Tornyai Ágnes
tornyaisz@np.hu
2002. augusztus 24.
18:16
Szia Zoli! Emlékszel-e még rám?
Együtt voltunk Makón koleszosok, én a Keribe jártam.
Nem is gondoltam volna, hogy te szerkeszted a helyi honlapot.
Szép hely Szegvár!
További sok sikert kívánok, és írj!
(Remélem, hogy Szegváron egy Purgel Zoltán van!)
Tornyai Ágnes Sándorfalváról
Schweiszgut Szilvia
milenko@axelero.hu
2002. augusztus 24.
02:49
Gratulálok a kitűnő munkához!
Nagyon színvonalas honlap.
Szívesen olvasgatom és remélem, hogy talán segítségemre is lehet.
20-22 évvel ezelőtt megismerkedtem egy szegvári fiúval,
akit Kosztolányi Tibornak hívtak.
Az ő megtalálásához kérek segítséget.
Ha valaki tud róla, kérem tudassa.
Nagyon köszönöm.
Purgel Zoltán
pzoltan@szegvar.hu
2002. augusztus 23.
18:22
Kedves Feri!
Köszönöm bejegyzését!
Természetesen örömmel elfogadom az együttműködési ajánlatot
a Mozaik Internetes újsággal, s bízom a hosszú távú
sikeres munkában!
Az, hogy Feriék hamarabb tudtak tudósítani a falunapokról,
a digitális fényképezés “varázsa”.
Én analóg Nikon tükörreflexes kamerával dolgoztam,
aminek csak az az egy hátránya van, hogy meg kell várni,
amíg a fotólabor elkészíti a képeket.
Ez (a laboros lányok jóindulatával is csak) péntek
délutánra lett meg.
Ezután következett a fotók szkennelése, retusálása, az oldal
szerkesztése, és végül este 8 órakor feltöltés az Internetre.
Természetesen folyamatban van egy komolyabb,
Nikon D100-as tükörreflexes, digitális gép beszerzése.
Ez várhatóan ez év végére, jövő év elejére fog megtörténni.
Addig is marad a fotólabor, szkennelés, retusálás…
Üdvözlettel: Purgel Zoltán
Tímár Ferenc
timarf@mail.tiszanet.hu
2002. augusztus 22.
23:40
Tisztelt Látogatók, kedves Zoli!
Mint informatikus és lokálpatrióta szentesi gratulálok
Szegvár interneten való megjelenéséhez.
Úgy vélem a helyi értékek, információk közzétételének
a leghatékonyabb felülete nyílt meg ezáltal, aminek
a jelentősége napról napra nagyobb lesz.
Internetes újságunk, a Szentesi Mozaik részéről tisztelettel
felajánlom a folyamatos együttműködést a helyi programok,
képes-színes beszámolók megjelentetésében; lévén hogy
Szegvár és Szentes ezer szállal kötődik egymáshoz.
Címünk: http://www.szentesinfo.hu/mozaik/
– a Falunapokról pedig elsőként mi tudósítottunk… 🙂
Kovács Lajos
kolaj@tanet.hu
2002. augusztus 15.
23:12
Szép és tartalmas a honlap!
A további bővítéskor újra számíthatsz rám.
Üdvözlettel: Kovács Lajos
Lucz Ferenc2002. augusztus 9.
10:08
Kedves Zoli!
Szívből gratulálok ahhoz a hosszú úthoz, amit a “Tuti Tipp”-től
a mai napig megtett.
További szép sikereket és jó egészséget kívánok!
Fotóit külön nagyra értékelem.
Feri bácsi
Tóth Tamásné
toth.tamasne@malev.hu
2002. augusztus 8.
13:47
Gratulálok a készítőknek az esztétikus és igényes megvalósításhoz!
Nekem, mint Szegvárról 1965-ben elszármazottnak, meghatóan jó
látni gyermekkori emlékeim színhelyét és olvasni a szülőfalumról.
Csak odakattintok és otthon vagyok! Köszönöm!
Tóth Tamásné szül. Kökényesi Emília
Vecsés
Purgel Zoltán
pzoltan@szegvar.hu
2002. augusztus 5.
19:06
Dear Mr. Eelke!
Thank you very much for your notes, I am very much pleased,
because you are the first visitor from abroad, on this web site.
The English guide text is in procedure.
Welcome in our village in the future.
Sincerely
Zoltán Purgel
Eelke Boonstra
eelke@agriadvice.nl
2002. augusztus 5.
15:55
Congatulations with your nice website!
It is coluurful and systematic.
Maybe an english page for foreigners?
Dr. Lehoczky János
leholand@t-email.hu
2002. július 29.
21:50
Gratulálok a kitűnő tartalomhoz és az igényes kivitelezéshez,
végre a kibertéren keresztül is meg lehet
ismerkedni a mi kis falunkkal!
Puskás Krisztián
wpuskas@freemail.hu
2002. július 19.
15:29
Ez igen, csak így tovább!
Gratulálok a stílusos weblapért!!!
(:
Gluszczákné Szűcs Ilona
ilikegsz@cfmail.com
2002. július 18.
09:16
Gratulálok az új honlaphoz!
Örülök, hogy olvashatom az aktuális híreket Szegvárról.
Minden barátomnak, ismerősömnek megmutathatom,
hogy hol születtem.
Gluszczákné Szűcs Ilona (Lengyelország)
Szenczi Sándorné
szenczine@szegvar.hu
2002. július 10.
12:43
Kedves látogatónk!
Örömmel tölt el bennünket,
hogy ellátogatott településünk honlapjára.
Reméljük, hogy az ön számára is annyi kellemes ismeretet nyújt
a Dél-Alföldi Szegvár Nagyközség, mint amennyi örömöt
az itt lakók kapnak tőle.
Figyelmébe ajánljuk a település több ezer évre visszanyúló
történetét, a szép természeti környezetet, halban gazdag
vizeinket, építészeti emlékeinket, a kellemes szálláslehetőségeket,
a környék valamennyi látnivalóját és mindennapi életünket.
Barangolásához kellemes perceket kívánunk.
Szegvár valamennyi polgára nevében:
Szenczi Sándorné polgármester

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató