2025. november 7-én késő délután a szegvári várfal környékén készítettem fotókat. Először a kastély udvarából megközelítve, majd a várfal melletti sétányról. Készült egy szép panorámakép is a!-->…
Írta: Papp Attila. – Forrás: „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoport
Előzetesen annyit, hogy mikor néhány napja már „intézetis” voltam megismertem Huszka Zolit. Aprócska fiú volt, még!-->!-->!-->…
Az alábbi írást Papp Attila írta.
Kedves Szegváriak!
Ma amikor nagy téma a nevelőotthon, a gyermekvédelem, a gyermekintézmények, úgy gondoltam felelevenítem néhány írásomat itt mint volt!-->!-->!-->!-->!-->…
Szegvár magnóliái méltóságteljesen őrzik a régi idők emlékeit, hiszen a helyi legenda szerint már a Károlyiak idejében is itt állt. Ilyenkor tavasszal szinte a fél épületet eltakarják a falusiak,!-->…
Boldog Salkaházi Sára 80 esztendővel ezelőtt, 1944. december 27-én szenvedett mártírhalált. Az évfordulóról a Szociális Testvérek Társasága 2024. december 27-én emlékezett meg a vértanúság helyszínén!-->…
2024. december 7-én, szombaton 8-12 óráig a szegvári kastélyban (Kossuth tér 1.) használt játékok, könyvek és gyermekruhák börzéje lesz.
Használt, de jó állapotú ruhák gyermekeknek, könyvek,!-->!-->!-->…
Tegnap délután nyílt meg a szegvári kastélyban a „Bachtálo drom – Szerencsés utat!” – című összművészeti hallgatói tárlat. A kiállításon a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóinak alkotásai!-->…
A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság szeretettel meghívja az érdeklődőket 2024. október 2-án (szerda) 16 órakor kezdődő kiállítás megnyitójára.
A kiállítás címe: Bachtálo drom, vagyis!-->!-->!-->…
Forrás: Szegvári Napló.
Az idén már 16. alkalommal várta a jelentkezőket a hagyományok ápolását, a múlt eseményeinek megismerését célul kitűző táborba a SZEG-VÁR-LAk Egyesület. Idén is számos!-->!-->!-->…
Május utolsó vasárnapja hagyományosan a gyermekeké, Szegváron is izgalmas programokkal várják a legkisebbeket és szüleiket 2024. május 26-án, vasárnap délután. A legtöbb program a Károlyi-kastélyban!-->…
Piti Magdolna hívta fel a figyelmemet, hogy a közelmúltban az egyik „emlékmentő” weboldalon digitalizálva lett két nagyon régi szegvári képeslap, amelyen az akkori Gróf Károlyi Kornis Alapítvány –!-->…
Szeretettel meghívjuk „A szegvári ősfalu” című programunkra, amelyet 2024. február 3-án (szombaton) délután, 16 órai kezdettel rendezünk a szegvári Művelődési Házban.
Szeretnénk bemutatni!-->!-->!-->…
A Szeg-Vár-Lak Egyesület harmadik alkalommal rendezi meg az alföldi néphagyományokra épülő Kukorica nap programját, amely 2023. október 7-én, szombaton 15 óra kezdettel lesz a szegvári kastélyban.
!-->!-->!-->…
Gyermek horgászversenyt szervez a Szegvári Horgászegyesület 2023. június 4-én (vasárnap) a Kurca versenypálya szakaszán. Gyülekező a horgászegyesület székházában (Rozmaring u. 6.) reggel 7 és 8 óra!-->…
Szegváron a kastély udvarán, 2023. június 3. (szombat) 14-18 óráig.
Programok:
Ugrálóvár, rodeó bika
Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület
Kyokushin Karate Dojo egyesület!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->…
A Délmagyarország 2019. szeptember 18-i számában olvashattuk Borbola Lilla: Már csak a várak nyomai mesélnek című írását, benne a fenti alcím alatti szöveget, melyet Dr Horváth Ferenc régész mesélt!-->…
Igazi, tavaszias napok vannak mögöttünk, és még azok is várnak ránk egészen a hét legvégéig. Szegváron teljes pompájukban virágzanak a vérszilva- és bónamenta fák, a kastély előkertjében pedig a!-->…
Ma különleges képsorozatot „hoztam” Nektek, egy speciális technikával infravörös fotókat készítettem kis falunkban. Ma délután csodálatos napsütés volt Szegváron, nagyon szép felhőkkel. Ez egy kiváló!-->…
Az elmúlt napok kora nyári időjárása miatt kissé korábban borultak virágba Szegvár ikonikus magnóliái a Károlyi-kastély előkertjében. A terebélyesedő liliomfák az elmúlt napok kora nyári időjárása!-->…
2022. március 24-én (csütörtökön) 17 órai kezdettel kerül megrendezésre a szegvári Károlyi-kastélyban Grecsó Krisztián legújabb könyvének országos bemutatója, melyre szeretettel meghívnak minden!-->…
2022. február 26-án, szombaton 16 órai kezdettel rendezik meg Szegváron, a Károlyi-kastély udvarában - az immár már hagyományos - télbúcsúztató farsangi programot.
A szervezők azt szeretnék, ha!-->!-->!-->…
12 éve működik Szegváron régésztábor, amely Kovács Lajos helytörténész, volt múzeumvezető ötlete volt a „Mesél a szegvári határ” című könyve alapján.
Az idei régésztábor ezen a héten zajlik a!-->!-->!-->…
Játékos délutánra hívták a gyerekeket szüleikkel együtt a művelődési ház munkatársai a Kastélyba május utolsó vasárnapján.
A gyönyörű, napsütéses délelőtt után a program kezdetére az eső érkezett!-->!-->!-->…
A gyerekek nagy örömére Szegváron is megrendezésre került a gyermeknapi program, amelynek a kastély udvara adott helyet. Volt bábelőadás, kézműves foglalkozások, állatsimogató, népi játékok,!-->…
Ma a szegvári falumúzeumban fényképeztem le a szegvári várbörtönről készült festményt, amelyet az 1930-as években kiadott Szegvár története c. könyv fotójáról festett meg Purgel Ferenc.
Szegvár!-->!-->!-->…
? A fotóalbum címe: Virágba borult a liliomfa – 1977.
? A fotókat Lucz Ferenc készítette.
? Negatív sorszáma: 77.
? A képen látható személyek: -
? Ez a fotóalbum a „Szegvári képek,!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->…
Az alábbi hír a Délmagyarország 1910. június 1-i lapszámában jelent meg.
A történelmi emlékű szegvári vármegyeházát, amely hajdan a Rákócziak kastélya volt és mintegy harminc évvel ezelőtt a!-->!-->!-->…
Télűző tűzgyújtásra hívták a Szegváriakat február utolsó vasárnapján, a kastély udvarába.
Aki eljött a programra, meglátogathatta a Babamúzeumot, a gyerekek játszhattak népi játékokkal. Mindenki!-->!-->!-->…